Információcsere

pályázatok értékelése

2010.06.04. 09:02 karnyujtasnyibalaton

Tájékoztatás a KARNYÚJTÁSNYI BALATON címmel kiírt pályázatokkal kapcsolatban.

A "Karnyújtásnyi Balaton" elnevezéssel közzétett kezdeményezésünk, a blogon olvasható okok miatt egyelőre nem valósulhatott meg. A Balaton Fejlesztési Tanács is kísérletet tett a program sikere érdekében a balatoni települések polgármestereinek aktivizálására- eredménytelenül. Az akció megvalósulásának bizonytalansága miatt a BFT elált a program ígért anyagi és logisztikai támogatásától.

Iskolánk emberi és anyagi erőforrásai alapján, csak  a rajzpályázatra papír alapon  beérkezett alkotások zsűrizésére és díjazására tudott vállalkozni.

Új támogató jelentkezése esetén leszünk csak képesek a beérkezett "tengernyi" irodalmi és fotó- pályázat feldolgozására, értékelésére, díjazására.

Tisztelettel kérem a pályázók megértését!

Az alábbiakban a rajzpályázatra beérkezett alkotások értékelése tekinthető át.

 

Különdíj: Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészetoktatási Iskola

„Kézenfogva Balaton” című alkotását, mely a rajz tartalmi-formai, esztétikai kivitelezésén túl magában hordozza a „Karnyújtásnyi Balaton” elnevezésben rejlő szimbolikus tartalmakat.

6762 Sándorfalva Alkotmány u. 15-17

Felkészítő tanár: Török Zsuzsanna

ALSÓ TAGOZATOS ISKOLÁS RAJZ PÁLYÁZAT

Arany minősítés

Pupos Dorina 3. oszt. 

Szigligeti Közös Fenntartású Általános Iskola

8264 Szigliget Kossuth u. 53.

Tanár: Császár Lászlóné

 Ezüst minősítés

Vasvári Áron 3. oszt.

Szigligeti Közös Fenntartású Általános Iskola

8264 Szigliget Kossuth u. 53.

Tanár: Császár Lászlóné

Bronz minősítés

Varga Barbara 3. oszt.

Szigligeti Közös Fenntartású Általános Iskola

8264 Szigliget Kossuth u. 53.

Tanár: Császár Lászlóné

Veenstra Cenge 4. oszt.

Koronczai Fanni 4. oszt.

Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

8174 Balatonkenese, Bajcsy-Zsilinszky u. 1.

Tanár: Dr. Dukon Béláné

FELSŐ TAGOZATOSOK RAJZPÁLYÁZAT

Arany minősítés

 

Gyenge Dániel RÉSZT VESZ

Magyarpolány Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

8449 Magyarpolány, Dózsa György u. 6.

Tanár: Kocsis Levente 

Klenovics Szilvia 7. oszt.

Bárczi Kata 6. oszt.

Mikszáth Kálmán utcai Általános Iskola

8700 Marcali, Mikszáth u. 10.

Tanár: Sárkány Zsoltné 

Orsós Ervin 7. oszt. Kinizsi Lakótelepi Tagiskola

9400 Kaposvár, Búzavirág u. 21.

Klabocsek Boglárka 12 éves  „Igazgyöngy” Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

4100 Berettyóújfalu József Attila u. 11

Tanár: Gólyáné Vad Anikó

Ezüst minősítés

Békefi Bonita 7.oszt.

Szabó Réka 7. oszt.

Stallinger Linda 7. oszt.

 

Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

8174 Balatonkenese, Bajcsy-Zsilinszky u. 1.

Tanár: Dr. Dukon Béláné

Bronz minősítés

 

Horváth Alexandra

Orosz Luca 7. oszt.

Mikszáth Kálmán utcai Általános Iskola

8700 Marcali, Mikszáth u. 10.

Tanár: Sárkány Zsoltné

 

Németh Zsófia

Lipták Daniella Csenge 7. oszt.

Pilinszky János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

8174 Balatonkenese, Bajcsy-Zsilinszky u. 1.

Tanár: Dr. Dukon Béláné

 

FELNŐTT ILLUSZTRÁCIÓ-RAJZ PÁLYÁZAT ARANY MINŐSÍTÉS

Bucsányi Endre

7100 Szekszárd Vak Bottyán u. 10/b

Markó Veronika Tapolca Berzsenyi D.u. 21/c

 

 

Szólj hozzá!

összefogás kell

2010.04.11. 09:47 karnyujtasnyibalaton

ÖSSZEFOGÁS KELL, HOGY EGY MÁS IDŐPONTBAN SIKERÜLHESSEN!

A Boglári Általános Iskola diákjai 2009.október 28-án tették közzé a Balaton Ünnepével kapcsolatos kezdeményezésüket, melyben csatlakozásra hívták fel, a balatoni települések önkormányzatainak, önkormányzati intézményeinek, civil szervezeteinek, egyeseületeinek vezetőit.

Iskolánk  felhívását megerősítette, a program támogatására vállalkozott Balaton Fejlesztési Tanács vezetője dr. Suchman Tamás, aki március 16-al jelölte meg a csatlakozás végső határidejét.

Köszönettel tartozunk azoknak a balatoni településeknek, akik azonosulni tudtak a KARNYÚJTÁSNYI BALATON  elnevezésben rejlő szimbolikus tartalmakkal, és kifejezték a kezdeményezéshez történő csatlakozási szándékukat.

K Ö S Z Ö N J Ü K:

 Balatonfűzfőnek

Balatonfürednek

Csopaknak

Balatonalmádinak

Gyenesdiásnak

Vonyarcvashegynek

Paloznaknak

Balatonlellének

Balatonedericsnek

Balatonfenyvesnek

Balatonmáriának

Balatonkeresztúrnak

Fonyód, Mátyás Király Gimnáziumnak

Balatonszemesnek

Balatonszentgyörgynek

Badacsonytördemicnek

Siófoknak

Balatonföldvárnak

Balatonszárszónak

Alsóörsnek

Zánkának

Szigligetnek

Ábrahámhegynek

Balatonszabadinak

Szántódnak

Badacsonytomajnak

Tihanynak

Balatonboglárnak

A felhívásunkban is megfogalmaztuk, hogy ez a nagyszabású kezdeményezés csak a balatoni települések, és a Balatont szerető emberek összefogásával valósulhat meg. Szívből reméljük, hogy az alábbi települések felelős vezetői is átérzik felhívásunkban foglaltak megvalósulásának közösségépítő erejét, a KARNYÚJTÁSNYI BALATON  program pozitív üzeneteit, és egy más időpontban kezet nyújthatunk egymásnak.

Az alábbi településekről várjuk a kedvező visszajelzéseket: BALATONGYÖRÖK, KESZTHELY, BALATONVILÁGOS, ZAMÁRDI, BALATONBERÉNY, FONYÓD, BALATONRENDES, ASZÓFŐ, RÉVFÜLÖP, ÖRVÉNYES, BALATONUDVARI, BALATONAKALI, BALATONSZEPEZD, KŐVÁGÓŐRS, BALATONRENDES, BALATONAKARATTYA.

 A boglári diákok, tanárok és szülők nevében: Gáligné Pintér Zsuzsa

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: összefogás kell

Felhívás

2010.01.14. 08:19 karnyujtasnyibalaton

„Karnyújtásnyi Balaton”-A Boglári Általános Iskola diákjainak felhívása

Mennyi élménnyel, mennyi szépséggel és értékkel ajándékoz meg bennünket a Balaton! Legyen hát minden évben egy nap, melyen méltóan megünnepeljük! Az első ünnepnap legyen emlékezetes közösségi élmény!

2010. május 15-én, szombaton, 11 órakor alkossunk a Balaton körül élőláncot, ugyanabban a pillanatban énekeljük el együtt a „Széles a Balaton vize” kezdetű népdal első két strófáját!

Ha szereted a Balatont, kérlek nyújts kezet, hogy álmunk valósággá váljon!

Tisztelt Balatont Szerető!

Ha azonosulni tudsz iskolánk diákjainak kezdeményezésével, kérlek, segíts abban, hogy a településedre jutó partszakaszon, vagy kerékpárúton, az élőlánc folyamatos legyen. Szeretnénk a sikeres rendezvényt világrekordként bejegyeztetni. Ne csak a rekordról szóljon ez a nap, legyen valódi ünnepe a Balatonnak: szervezzünk találkozókat, a településeinket szerető híres emberekkel, rendezzünk gyermekeink és szüleik számára vetélkedőket, zenés programokat, játékokat a Balatonról! Mutassuk be a Balatonról született képzőművészeti, irodalmi alkotásokat! Kezdeményezésünket a Balaton Fejlesztési Tanács mellett számos civil szervezet, és Balatont szerető magánszemély támogatja.

Ha Te is „kezet nyújtasz”e nagyszabású terv megvalósításában, abban az esetben sikerülhet ez a páratlan kezdeményezés.

Honlapunkon keresztül minden érdeklődő tájékozódhat, a rendezvényről, a kísérő programokról, támogatókról, stb.

Iskolánk e rendezvény alkalmából rajz-, irodalmi (vers, leírás, illusztráció) és fotópályázatot hirdet „Karnyújtásnyi Balaton” címmel. Részvételi szándékokat, a rajz és fotópályázatra készült pályaműveket az alábbi címeken fogadjuk:

Gáligné Pintér Zsuzsa
Email: karnyujtasnyibalaton@index.hu
Tel: 06207764961
Boglári Általános Iskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda
Balatonboglár Árpád u.5. Telefon: 85/350-711, Fax: 85/353-430
 

Gáligné Pintér Zsuzsa szervező tanár                            Türjei Attila igazgató

12 komment

Címkék: felhívás

Pályázat

2010.01.14. 07:53 karnyujtasnyibalaton

Rajz pályázat: Szeretettel várunk Balatoni élményeket, a táj szépségét megelevenítő alkotásokat. A pályamművek készítésével kapcsolatban technikai megkötések nincsenek. Pályaműveket gyermekektől és felnőttektől egyaránt fogadunk.

Foto pályázat: Nincs olyan ember, aki ne csodálkozott volna rá egy balatoni naplementére, a víz váltzatos színére, hullámaira, békés és viharos arcára. Van akit a strandolás vonz, van aki vizi-sportok iránt lelkesedik, sokan kerékpárról gyönyörködnek a Balatont körülölelő változatos tájban. Mutasd meg fotóiddal te milyennek látod a Balatont! Papíralapú és digitális formában készült művekkel egyaránt pályázhatsz!

Irodalmi pályázat: Berzsenyi Dániel, Batsányi János, Illyés Gyula és sorolhatnám költőinket, íróinkat, akik Balatonnal kapcsolatos érzelmeiket, élményeiket szavakkal tudták legjobban kifejezni. Napjaink rohanó világában is vannak akik csendes elmélyült gondolkodók, akik az őket ért benyomásokat képesek minden ember számára élményt nyújtóan szavakba önteni. Tőlük várjuk a Balaton ihlette szép verseket, novellákat.

Illusztrációs pályázat: Balatonról szóló mondákhoz, versekhez, novellákhoz kapcsolódó rajzokat várunk, melyek színesebbé, érdekesebbé tehetik az adott írást, vagy éppen arra késztetik a felületes "lapozgatót", hogy elolvassa az alkotáshoz készült irodalmi művet.

Mindenki volt szerelmes. De a Balatonnál született kalandoknál, rövid fellángolásoknál, tartós szerelmeknél nincs emlékezetesebb.

Írd meg a Balatonnál szövődött szerelmeid emlékeit! Reményeink szerint e történeteket egybeszerkesztve  kiadjuk. Az így megörökített emlékek között, viszontláthatod saját történeteidet. (Csak jeligét kérünk)

Írásaidat a karnyujtasnyibalaton@index.hu címre küldheted.

Határidő: A pályaműveket folyamatosan fogadjuk. A pályázatok benyújtásának végső határideje: 2010. április 20.

Pályázatokat az alábbi címre várjuk:

BOGLÁRI ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPFOKU MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ÉS ÓVODA 8630 BALATONBOGLÁR ÁRPÁD U. 5.

Elektronikus formátumban: karnyujtasnyibalaton@index.hu

A pályázatok elbírálásának egyik alapvető szempontja:  milyen szinten jelennek meg az alkotásokban a program elnevezésében - KARNYÚJTÁSNYI BALATON- rejlő szimbolikus tartalmak. (A Balaton iránti szeretet, védelem, az összefogásban rejlő lehetőségek….)

A színvonalas pályázatok beküldőit – támogatóink segítségével- pénz, illetve tárgyjutalmakban részesítjük. A beérkező felajánlásokat a pályázók között felosztjuk.

Terveink között szerepel a beérkező pályaművek egybeszerkesztése, kiadása.

A zsűri tagjai: irodalom-rajz szakos tanár, diák, újságíró, képzőművész, művészettörténész.

Eredményhirdetés időpontja: május 15.

Minden pályázót tájékoztatunk a részletekről, eredményekről, díjazásról.

Idézet néhány kedves pályázó leveléből:

Szólj hozzá!

Címkék: pályázat

Szervező munka

2010.01.14. 07:46 karnyujtasnyibalaton

AKCIÓTERV

Kedves Kezet Nyújtó Társak! 

 

A véghajrájához érkezik a KARNYÚJTÁSNYI BALATON elnevezésű programmal kapcsolatos szervezőmunka. Az alábbiakban a május 15-ig tartó teendőkkel kapcsolatos akciótervünket küldöm el, tájékoztatóul.

Május 15. előtti hét a program projekt-hete, kirándulásokkal, akadályversennyel, kiállításokkal, halászléfőzéssel, hangversennyel stb, melynek szervezéséért, lebonyolításáért minden tanár felelős. 

  • A május 15-re tervezett KARNYÚJTÁSNYI BALATON elnevezésű rendezvény bejelentése a rendőrségen, az illetékes hivatalokban, a szükséges engedélyek beszerzése.
  • Anyagi lehetőségek híján házilag (papírnyomattal, monotípiával, fénymásolattal) a gyermekek bevonásával készítettünk plakátokat, szórólapokat, melyekkel „kampányolunk”. (küldök néhányat).
  • Egyeztetés a feladatok megosztásáról a civil szervezetekkel, szülőkkel, gyerekekkel, társintézményekkel.
  • A boglári partszakaszon –a felsorakozás gyorsítása, és a rekord hitelesítése miatt- 10 regisztrációs helyszín kijelölése.
  • A regisztrációs pontokra segítők felkérése.
  • A programhoz csatlakozó Balatont szeretők számára felhívó szórólapok, gyűjtőívek kihelyezése. A regisztrációs pontokra előzetesen lehet jelentkezni a település üzleteiben, éttermeiben, sportlétesítményeiben, intézményeiben, kihelyezett aláírásgyűjtő íveken.
  • Egyeztetés a szomszédos településekkel.
  • A regisztrációs pontok közelében illemhelyek, vízvételi helyek kijelölése.
  • Hulladékgyűjtő helyek kijelölése. (Segít az Ökologist Nonprofit Kft)
  • A program népszerűsítése a legszélesebb körben. Internet médiafelületei, közösségi portáljai, személyes kapcsolatok, sajtó, TV, rádió nyújtotta lehetőségek felhasználása.
  • Az aktuális napon csatlakozók tájékoztatásának segítésére, kommunikációs segítő társak felkérése.

 

Ha a teendőkkel kapcsolatban kiegészítése, javaslata van örömmel fogadjuk, szívesen tanulnánk, az Önök szervezőmunkája kapcsán szerezett tapasztalatokból, melyeket megoszthat velünk a karnyujtasnyibalaton@index.hu címen.

 

Kedves cstlakozók, segítők, aktivisták!

Írjátok meg mit tesztek azért, hogy május 15. a Balaton életében jeles és emlékezetes nap lehessen, hogy minden Balatont szerető ember a programok megvalósulásához segítő kezet nyújtson! karnyujtasnyibalaton@index.hu

BALATONBOGLÁR:

  • Balatonboglár város önkormányzatát megkerestük, akik támogatásukról biztosítottak bennünket.  www.balatonboglar.hu
  • Projektoktatásunkba beépítettük témaként a "Balatont", hogy gyermekeink minél mélyebb ismereteket szerezzenek jeles természeti kincsünkről.
  • A Városi Könyvtárban "Mesehalász" Klub keretében Balatonról szóló mondákat dolgozunk fel, kézművesfoglalkozással egybekötve.
  • A Varga Béla Művelődési Központ vezetőjével egyeztetve a Vörös és Kék Kápolnákban május 15-én nyílnak a kiállítások.
  • Bevonjuk a szervezésbe a helyi civil szervezeteket.
  • A gyermekek tanáraikkal, szüleikkel "feldolgoznak" minden balatoni települést, hogy megismerhessék azok nevezetességeit, értékeit.A megszerzett ismeretekre alapozva vetélkedőket szervezünk.
  • Megpróbálunk régi balatoni képeslapokat, kiadványokat, kőzeteket, ásványokat, foglalkozásokkal kapcsolatos (halászat) tárgyi emlékeit összegyűjteni.
  • Idős emberek balatoni élményeit, a régmúlt idők fürdőéletének emlékeit, Boglári hagyományokat feljegyezzük.
  • Gyermekek és a segítő szülők, civil közösségi portálokon, valamint személyes megkeresésekkel irányítják rá a Balatont szeretők figyelmét a programra, és az aktív részvételre.
  • Kilométer-referenseket keresünk, hogy a boglári partszakaszon minden kilométert egy -egy ember koordináljon, az élőlánc folyamatosságának biztosításáért.
  • Felvesszük a kapcsolatot a vízparti ingatlanok tulajdonosaival, üdülővezetőkkel, annak érdekében, hogy a lánc minél közelebb lehessen a parthoz.
  • Kapcsolatot tartunk a helyi TV, Sajtó munkatársaival, akik folyamatosan tudósítani fognak a szervezés állásáról, újdonságokról. Kapcsolatokat keresünk regionális és  országos médiumokkal.
  • Nagy forgalmú üzletekben standokat állítunk fel, ahol az iskola tanulói (szülői flügyelettel) népszerüsítik kezdeményezésünket, szóban és szórólapokon.
  • Május 15-re kísérő rendezvényeket szervezünk.


Balatonfűzfő

"Felvettük a kapcsolatot a Balatonalmádi és a Balatonkenesei turisztikai egyesületekkel is.
Reméljük, hogy a "csücsökben" összefogunk érni!
 
Törtük a fejünket, hogy még mivel lehetne még emlékezetesebbé tenni ezt a napot, és arra gondoltunk, hogy a programok mellett még az este folyamán egy régi fűzfői hagyomány felélesztése képpen, lampionos vitorlás felvonulással lehetne méltóképpen befejezni ezt a napot.
Ehhez különböző engedélyeket kell megszerezni, amiknek a beszerzését időben el kell kezdeni.
Amennyiben sikerülne felvenni a többi vitorlás kikötővel a kapcsolatot, esetleg végzárásként még tűzijátékra is lehetne szponzorokat találni, talán az lenne egy igazi szép befejezés."
 
Szanyi Szilvia
 
Balatonszemes
http://www.reichsuli.sulinet.hu/A Reich Károly Általános Iskola, Sportiskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat számítástechnika tanára a program népszerűsítését segítette a szemesi diákok körében, azzal, hogy a Reich Számítástechnika Verseny témái közé beillesztette a  KARNYÚJTÁSNYI BALATON programot. A képek megtekinthetők a http://www.reichsuli.sulinet.hu/ oldalon a rendezvények cimkére kattintva a számítástechnika verseny 2010 címszó alatt.

Köszönjük Kiss Sándor mérnök-tanárnak

 

 

Imréné Hum Ilona tanítőnő irányításával, a harmadik b. osztályosok projektmunkájuk egyik elemeként, Nagy László: Balatonparton című versével ismerkedtek meg, majd illusztrációkat készítettek. Az alábbiakban a gyermekmunkákba nyerhetsz betekintést!

Nagy László:

BALATONPARTON

Balatonparton
a nádi világban
megbújtam egyszer,
s csodaszépet láttam:
bóbitás nádon
nádiveréb-fészket,
sásbokor alján
kis vizicsibéket.
Vadruca moccant,
topogott a vízre,
barna liléit
vízi útra vitte.
Senki se látta,
csak magam csodáltam,
ott a vízpartján
még sokáig álltam.
Játszott a nádas
széllel és derűvel,
s hazaindultam
nádihegedűvel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A projektmunka során riportokat készítenek a kisgyermekek, idős tanítónénikkel, nagyszülőkkel a régmúlt idők Balatonjáról, a hajdani fürdőéletről. Régi képeslapokat, tárgyakat gyűjtenek, mellyel megidézik a múltat, melyen keresztül átérezhetik nagyszüleik gyermekkori élményeit. Kirándulást szerveznek a Kis-Balatonhoz, hogy megismerhessék a Balaton madárvilágát, védett értékeit. Felkutatják a balatoni települések nevezetességeit, értékeit, érdekességeit. Csatlakoznak a "Mesehalász" klubhoz, ahol a Balatonnal kapcsolatos mondavilág kerül feldolgozásra. Családi vetélkedőket szerveznek a Balatonról. Folyamatosan készülő alkotásokból házi kiállítást rendeznek.

1 komment

Címkék: szervező munka

süti beállítások módosítása