Garda      

Pontyfélék családjának tagja. Vándorló életmódot folytató hal. A telet a tengerben, az év többi részét édesvizekben tölti. Ezekben a vizekben folyik le ívása is. Ikrája a víz színén lebeg, illetve sodródik az áramlással. Vannak édesvízi állományai is. Ilyen például a balatoni gardaállomány. Nagyobb folyóvizeinkben mindenütt megtalálható.

Alakja minden más haltól eltérő. Teste hosszúkás és igen lapos, szinte kardszerű. Mellúszói feltűnően nagyok. Oldalvonala szokatlanul kanyarog. Szájnyílása szinte merőlegesen felfelé nyílik. A víz színére hulló rovarokat, és a szúnyogálcát egyaránt megeszi. A nagyobb példányok elkapják a küszivadékot, sót saját fajuk apró példányait is.

Fogassüllő

Erősen megnyúlt, oldalról összenyomott, aránylag alacsony hátú hal. Feje nagy, szintén oldalról lapított, orrhossza jóval meghaladja a szem átmérőjét. Csúcsba nyíló szája is nagy, fölső állkapcsának vége eléri a szem hátsó vonalát, esetleg azon is túlér. Szájában erős fogak ülnek, melyek között nagyobb, a többi közül kiemelkedő ebfogak is találhatók. Két hátúszója közül az elsőben 13-17 tüske, a másodikban 19-24 elágazó sugár számlálható. Farokúszója jól fejlett, a széle mérsékelten bemetszett. Anális úszója rövid, benne 11-13 osztott sugár van. Hasúszói a mellúszók alatt, de azoknál kicsivel hátrébb foglalnak helyet. Pikkelyei aprók, számuk az oldalvonalon 80-100. Zöldesszürke alapszínét szabálytalan alakú és elrendeződésű sötétebb harántsávok mintázzák. A nagyobb példányok 50–60 cm hosszúak, de egy méternél nagyobb is lehet.

Keszeg (Dévérkeszeg)

Teste lapos és igen magas. A testhossza alig több, mint 2,5-szerese a magasságának. Színe a hátán zöldesszürke, oldala csillogóan ezüstös, az idősebb példányokon sárgás árnyalattal. Hasa fehér. Úszói palaszürkék. Parányi feje van. A szája - a pontyéhoz hasonlóan harmonikaszerűen előre nyújtható, félig alsó állású. Ívása májusra, június első felére esik. Az ívás időszakában a hímek testén apró nászkiütések mutatkoznak, az ikrásokén pedig vöröses foltok.
Horogra rendszerint a 10-30 dkg-osak akadnak, de nálunk sem ritka a kilón jóval felüli példány. A hazánktól északra eső országokban gyakran fognak többkilós példányokat is. A dévér valamennyi nagyobb vizünkben őshonos. A folyókban, tavakban, holtágakban egyaránt megtalálható. Különösen kedveli a lassú folyású, mély vizeket, a nagyobb, mély vizű tavakat. Előszeretettel tartózkodik az erőművek alatti kavargó vizekben. Nagy csapatokban jár a víz mélyén, ahol lárvák, álcák után túrja az iszapos feneket. A nyári hónapokban a sekélyebb part menti részeket, a nádszéleket is felkeresi. Ilyenkor a süllőtartásokon a víz magasabb rétegeiben is megtalálható.
Táplálkozása, igen változatos. Egyaránt fogyaszt növényi és állati eredetű táplálékot. Planktont, alsóbbrendű rákféléket, különböző álcákat, lárvákat.

Kárász (Ezüstkárász)

A pontyhoz hasonló alkatú hal. A kárásszal szemben azonban nem az el mocsáros   vizeket, hanem a lassú folyású folyókat, a csatornákat, a víztározókat kedveli. Nincsenek bajuszszálai; színe ezüstszürke. Jóval zömökebb, mint a kárász. Jellegzetessége, hogy állománya csupa ikrás egyedből áll. Bármilyen a pontyfélék családjához tartozó halfajjal (bodorka, vörösszárnyú keszeg, ponty stb.) összeívik. Ha ritka az állománya, eléri az 500 gramm súlyt. Húsa ízletes. Ha túlszaporodott, kispéldányai csököttek, csalinak,használhatók.

Csuka

Teste hosszúkás, erőteljes, színe halvány ezüst-aranyostól az olajzöld alapon arany foltos változatokig terjedhet, finoman pikkelyezett, halványan csíkozott, erős hátúszója teste hátsó részén van. Szája hosszúkás, lapított, mélyen vágott, kemény, alsó állkapcsa túlér a felsőn. Szájában tűéles fogak helyezkednek el. A hím testhossza maximum 100 centiméter, a nőstényé maximum 150 centiméter.

Télen nem vermel, így a csuka lékből is horgászható. Kiválóan lát a vízben, szeme rendkívül érzékeny. Tápláléka vegyes, szinte mindent megeszik, ami a vízben él, mozog. Főként apróhalat (például keszegeket), nemeshalak nálánál kisebb példányait, azonkívül a fiatal víziszárnyasokat, valamint rákot, békát, sőt kígyót és a vízbe merészkedő apróbb emlősállatokat is elkapja. Kedvence mégis a küsz, amelyből töménytelen mennyiséget képes elfogyasztani. Saját faját sem kíméli; a nagyobb csukák felfalják a kisebbeket, a szülők saját gyermekeiket, az egyívású kis csukák között pedig a növésben elmaradtak hamar az erőteljesebben fejlődő testvéreik konyhájára kerülnek. Ha úgy hozza a helyzet, a vízből kiugorva még a nagyobb rovarokra, például szitakötőkre, kérészekre is rárabol. Falánk ragadozó, áldozatára lesből, takarásból támad, a táplálékállat elragadása rendkívül gyors, és a csuka nem hibázik. Szájából, kissé hátra, befelé hajló fogai közül gyakorlatilag nincs menekvés. A zsákmányhalat a farkánál kapja el, majd megforgatja a szájában, és fej felől nyeli el. Gyomornedve olyan erős, hogy a lenyelt acélhorgot is képes elbontani, megemészteni.

Ívása február-március körülre esik, amikor is a sekély partmenti, növényekkel, gyökerekkel sűrűn benőtt helyeken rakja le ikráit. Az ikra körülbelül 3 milliméter átmérőjű és ragadós. A nőstények testkilogrammonként 40 000-45 000 ikrát raknak. A pár nap (10-30 nap) múlva ezekből kikelő lárvák életük első szakaszát itt a sekélyben töltik, ahol először zooplanktonokra, majd kisebb vízibolhákra és egyéb ízeltlábúakra vadásznak. 3-5 centiméteres korukban kezdenek el a mélyebb, de növényekkel sűrűn benőtt részekre húzódni, majd átállnak a főként apróhalakból álló táplálkozásra. 

Ponty (Nemes ponty, Nyurga ponty)

Színezetéről általánosan elmondható, hogy háta zöldes vagy barna, a has irányában világosodó, oldalt sárga, hasa fehér. Szája körül 2 pár bajuszszálat visel, az egyiket a felső ajakon, a másikat a szájszegletben. Szájának bőrredői teleszkópszerűen kinyújthatóak, ami az állat táplálkozását segíti a fenéken lévő táplálék felszedegetésekor. Uszonyaik közül a háti-, mell- és a farokalatti úszók első sugarai megvastagodtak, kemények, hátsó felületük fogazott.

Az európai ponty leggyakoribb vad változata, a közönséges tőponty kifejlett példánya eléri az 1 méter hosszúságot és 15–20 kg tömeget. A tőpontyból kitenyésztett nemes ponty jellegzetessége, hogy a háta többnyire magasan ívelt. A vad fajtákkal azonos a hosszúsága, a súlya viszont azokénak majdnem a kétszerese. Bőrén változó mennyiségű pikkelyt visel. A legkevésbé pikkelyezett a legismertebb fajta, a tükrös ponty vagy tükörponty, valamint a szinte teljesen pikkely nélküli bőrponty. Azonban hát-, farok- és hasalatti úszóiknál még ezek a formák is viselnek pikkelyeket.

A ponty életmódjára (és rendszerint a többi pontyfélére is) az állandóan vándorló, folyamatos táplálékkereső életmód a legjellemzőbb. Jelenlétére nádasoknál a nádszálak lökésszerű mozgásaiból, nyílt vizeken a vízfelszínen megjelenő buboréksorból (túrás) következtethetünk. Kedveli a vízinövények fiatal hajtásait, az árvaszúnyog-lárvákat, víziászkákat, evezőlábú rákokat, de gazdaságokban a legkülönbözőbb növényi táplálékokra is rászoktatható. Elsősorban a jól felmelegedő, iszapos aljzatú, álló és lassan folyó vizeket kedveli. Jól alkalmazkodik a nagy egyedszámhoz, a hőmérséklet- illetve oxigéntartalombeli ingadozásokhoz, vízszennyezésekre nem érzékeny, szennyvíztisztítók utolsó fokozatában tenyészteni is lehet. A folyók erősen szennyezett szakaszain is megél, de magas zsírtartalmú szöveteiben számos toxikus anyagot halmozhat fel.

Csíkok (vágó csík)

A nagy mocsarak lecsapolása óta kiveszett foglalkozásnak számít a csíkászat. Pedig valamikor ezek a halászemberek egész csíkbányákat tartottak fenn. A csíkhalak fajtái közül Magyarországon négy faj található meg: a réti-, kövi-, vágó és törpecsík. Egykor valamennyien kedvelt eleségnek számítottak, manapság már csak elvétve lehet találkozni velük.
Kis termetű, mintegy 10 cm-es hal, a nőstények kicsivel nagyobbak a hímeknél. Teste kismértékben nyújtott, enyhén zömök, oldalról lapított. Feje közepes méretű, orra rövid, az orr hossza nagyjából megegyezik a szem átmérőjével. Szája félig felső állású, a szájhasíték enyhén felfelé irányul, a fölső állkapocs vége a szem alá ér. A fogazata apró fogacskákból álló kefefogazat, mely bevonja a köztes állcsontot (praemaxillare), a fogcsontot (dentale), az ekecsontot (vomer) és a szájpadcsontot (palatinum). Hátúszója a test hátsó részén helyezkedik el, alatta található a has és az alsó (farokalatti, anális) úszó, a farokúszója a hazai fajok többségétől eltérően szabályosan lekerekített. A hátúszót 3-4 kemény és 12-13 lágy sugár alkotja, a sugarak hossza hátrafelé haladva nem csökken. A kemény és lágy sugarak száma a mellúszóban 1 és 1-2, a hasúszóban 1 és 5, az alsó úszóban 2 és 5-6. A farokúszót 16 lágy sugár alkotja. Oldalvonala nincs, de helyén világosabb, aranyszínű sáv húzódik, mely mentén a pikkelyek száma 30-35. Testének alapszíne vörösesbarna, a fejen és a testen szabálytalanul elszórt fekete foltokkal. Alsó állkapcsa és úszói világosabbak, a hátúszó és a farokúszó tövén sötét foltsor húzódik.  A kopoltyútüskék száma 9.