Egry József (1883-1951)

Napszámos paraszt családban született. Autodidakta módon kezdett festeni, majd Lyka Károly segítségével egy évet Párizsban töltött. Onnan került a Képzőművészeti Főiskolára Szinyei Merse Pál és Ferenczy Károly mellé. 1910-től állított ki. Az I. világháborúban gyakorlat közben súlyos beteg lett baleset következtében, ez után Badacsonyba került gyógyulni. A badacsonyi hadikórházban – mint máshol is – magasrangú tisztek asszonyai is teljesítettek önkéntes ápolónői szolgálatot. Itt ismerte meg későbbi feleségét, Vizkelety ezredes feleségét, Pauler Juliskát. Ott talált rá szülőföldje levegőjére. 1918-ban feleségül vette kórházi ápolónőjét. A következő években a házaspár otthona Pauler Juliska keszthelyi háza. A nyarakat a Pauler család badacsonytomaji présházában töltik, mely 1973 óta Egry József Emlékmúzeumként szolgál. Az 1920-as években kezdett a fény átalakító erejével foglalkozni. Eleinte az expresszionista szimbolikával közeledett a napkultuszhoz, egyéni erővel festett zaklatott, nyugtalan képeket. Olaj-pasztell technikát fejlesztett ki, hogy a fényköri jelenségekhez alkalmas testtelen felületekkel dolgozhasson.

A fénytől átjárt légtér marad a témája mindvégig. 1924-1929 között megtalálja a rendet. „Ünnepi ruhát veszek a lelkemre, mikor festek.” „Aki belép a természetbe, elveszti reális valóját.” Szivárvány képét a Grünewald isenheimi oltárán látott szivárványos félkör halál utáni lét szimbóluma befolyásolta. Ezt bevonta saját fényjelenség-megfigyeléseibe. Önarcképei és a Kikiáltó, ami rejtett önarckép, magányosságának dokumentumai.

Részben a háborús sérülése következtében bekövetkező egészségi állapot-romlása miatt olaszországi utakra ment. Taormina (1930), majd Nervi (1938) ezekről az utakról származnak. Az ott látott erős fények megszilárdították elképzeléseit.

Művei egy témát variálnak. Egyszerre szétbont, és szerkeszt. A természetelvűség új értelmezése ez, amely teljesen eredeti hang az európai festészetben, és a balatoni táj igézetében 1 nagy művész következetes munkájával jött létre.

Utolsó befejezett műve az 1944-es

Aranykapu. A delejes víz közepén vitorlát bontó férfialak. A víz körülöleli őt, magával ragadja ismétlődő körökkel a mindenség tágabb tere felé.

1948-ban az elsők között kapta meg a Kossuth-díjat, de mivel művészete nem illeszkedett a "szocreál" követelményeihez, mellőzték. Arra sem volt módja, hogy az egészségi állapotán külföldi klimatikus gyógyhelyek felkeresésével javíthasson. 1951-ben halt meg Badacsonyban, sírja a badacsonytomaji temetőben található.

MÉSZÖLY Géza
(1844, Sárbogárd - 1887, Jobbágyi)
Festő

Jogi tanulmányok után a bécsi és

a müncheni akadémián tanult,

majd Budapesten a Női Festőiskola vezetője lett. Többnyire a balatoni tájat és lakóit festette, és a halászkunyhók, nádasok világának hangulatos ábrázolásával megteremtette a

balatoni életképek speciális műfaját. Később inkább a Balaton-vidék, elsősorban az akarattyai partok szépségét örökítette meg, elhagyva az életképszerű motívumokat. Képeinek finom, bensőség

es hangulata és aprólékos kidolgozása nagy hatással volt a századvég magyar tájképfestőire (Spányi, Tölgyessy). Mint a "paysage intime" legkiválóbb hazai művelőjének nem egy képe a barbizoni mesterek, elsősorban Corot műve

ként került külföldi műkereskedelemben forgalomba. 1872-től megszakításokkal Münchenben élt, 1882-ben Párizsban, majd 1885-től ismét Budapesten és Székesfehérvárott dolgozott. Részlet a Balaton vidékéről c. képét 1883-ban a Műcsarnok nagydíjával jutalmazták. Leghíresebb képe, a Balatoni halásztanya (1874) számos művével együtt (Sík vidék szénaboglyákkal, 1872; Tanya, 1879; Vadásztársaság, 1882; Birkanyáj, 1885 körül; Lelőtt vadkacsa; Őszi nap a Balatonon; Balatonpart; Kakas; Chioggia; Szigetvár) a Magyar Nemzeti Galéria birtokában van.

Somogyi Győző festő, grafikus ( Budapest, 1942. július 28-)

 

1956-1960: Képzőművészeti Gimnázium; 1962-1968: Római Katolikus Hittudományi Akadémia 1977: IX. Országos Grafikai Biennálé nagydíja, Miskolc; 1978: hatvani Tájkép Biennálé, aranydiploma; 1983: Március 15. díj; 1988: Munkácsy-díj; 1992: Magyar Művészetért-díj; 1993: Pro Natura; 1994: Mednyánszky László-díj; 1997: kiváló művész. 1960-1964 között a Kossuth Nyomdában dolgozott, ahol megismerkedett a modern sokszorosítógrafikai eljárásokkal. 1967-ben pappá szentelték, 1968-ban egyháztörténeti doktorátust szerzett. Az egyházi szolgálat mellett különböző munkahelyeken fizikai munkát végzett. 1972-ben Markó György nyomdászmester megtanította a szitanyomás technikájára. 1972-ben Párizsban és Rómában járt tanulmányúton, megfordult Romániában is, s különösen nagy hatással volt művészi fejlődésére 1980-ban tett görögországi utazása. 1973-tól kiállító művész, rendszeresen szerepel grafikáival, majd később festményeivel hazai és külföldi tárlatokon. 1975-ben kilépett az egyházi szolgálatból és szabadfoglalkozású képzőművész lett. A 80-as évek elején Salföldön telepedett le. A Káli-medence Környezetvédő Társaság, a Veszprémi Művész Céh és a Magyar Művészeti Akadémia tagja. 1983-tól főként hadtörténeti témájú könyveket illusztrál, s jelentős írói munkásságot is kifejt.

BÁN Magdolna
festő
(Veszprém, 1940. október 26.–)

A 60-as évek elején újságírói és fotóriporteri tanulmányokat végzett. Munkatársa volt a Muzsika és a Hungarian Foreign Trade nevű folyóiratoknak. 1964-ben férjhez ment a világhírű karmesterhez, Lamberto Gardellihez, akivel Amerikába távozott. Jelenleg Luzernben él. 1974-ben kezdett el festeni. Ugyanettől az évtől tagja a Morges-i székhelyű H. Rousseau-csoportnak, amely Európa, Észak- és Latin-Amerika 50 naiv művészét választotta soraiba. 1984-91 között több ízben nyert díjat a "Prix Suisse Peinture Naive International" versenyén, minden esetben Magyarországot képviselve. 1985-ben rendezték első magyarországi kiállítását Kecskeméten. Érett művészként fedezte fel az Alföld tájának szépségét, amely mint téma gyakran visszatér festményein. Újabb alkotói periódusában - amelyet álomrealizmusnak nevezhetnénk - a képzelet és a valóság ellentétét próbálja meg feloldani. Motívumai gyakran szerepelnek kalendáriumokban, UNICEF-képeslapokon, könyvek címlapján, valamint mese- és tankönyvek illusztrációjaként.

 Tallós Ilona: Balatongyörök
(Gombos 1912 IV.12.)

 SZINYEI MERSE Pál
(1845, Szinyeújfalu - 1920, Jernye)

Festő. Régi nemesi család sarja, apja Sáros vármegye alispánja, majd főispánja, aki támogatta Szinyei Merse Pál festőszándékát. 1864-ben beíratta a müncheni akadémiára, ahol Strähuber, Anschütz, majd Wagner Sándor voltak mesterei, de hamar kapcsolatba került a kiváló pedagógus Pilotyval is, akinek 1868-ban növendéke lett. Mestereitől azonban csak a biztos rajztudást, a szerkesztés szabályait tanulta meg, az akadémikus formanyelvet sohasem vette át.

Már fiatalkori műveiben is megmutatkozott közvetlensége, művészetének egyéni hangja, koloritgazdagsága. Pilotynál együtt tanult Leibllel, s a müncheni tárlatokon találkozott Courbet műveivel. 1872-ben Böcklinnel kötött barátsága is a színek gazdagsága felé vonzotta. Egyéni formanyelve már 1869-ben kibontakozott a magyar plein air festészet első remekeiként napvilágot látó Ruhaszárítás és Hinta c. levegőjárta, friss vázlatában (mindkettő a Magyar Nemzeti Galériában).

A következő években festett első jelentős művét, lírai Szerelmespárját (Magyar Nemzeti Galéria), s ekkor kezdett foglalkozni fő műve, az egyik legszebb magyar kép, a Majális vázlataival, mely 1873-ban öltött végleges formát (Magyar Nemzeti Galéria). Az európai festészetben is igen fontos helyet elfoglaló ragyogó koloritú, életvidám plein air képe azonban nem érte el a megérdemelt sikert, s alkotója kedvét veszítve abbahagyta a rendszeres munkát. Hazajött jernyei birtokára, megházasodott, gazdálkodni kezdett és inkább csak kedvtelésből festegetett. Eközben is néhány remekmű került ki ecsetje alól, mint pl. a feleségéről festett Lilaruhás nő (1874, Magyar Nemzeti Galéria).

1882-ben Bécsbe utazott és ismét nekilátott a komolyabb festéshez. Ekkor készült a Majálisnál kevésbé jelentős, de annak tematikáját idéző Pacsirta c. képe. Ez is kedvezőtlen bírálatot kapott, ami mindinkább kedvét szegte. 1887-ben történt válása még tovább rontotta kedélyállapotát. Csak 1894-től állított ki ismét (Hóolvadás, Pipacsos rét). Végre az 1896-os kiállításon a Majális átütő sikert aratott, a fiatal nagybányai művészek törekvéseik előfutárát ismerték fel benne.

A magyar plein air festészet megteremtője, a modern magyar piktúra első nagy képviselője a nyugat-európai kortársakkal egy időben fedezte fel a szabad levegő, a napfény festői ábrázolásának problémáját s teremtette meg gazdag színvilágú, realista táj- és portréművészetét.

Balaton a fonyódi strandon

Vágfalvi Ottó festőművész

Festő (Szerencs, 1925-)

1943-49: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Burghardt Rezső, Berény Róbert, Bencze László. 1972: Veszprémi Őszi Tárlat nívódíja; 1980: Veszprém megye művészeti díja; 1991: Balatoni Szövetség díja; 1995: Pro Comitate-díj, Veszprém. A Veszprémi Művész Céh tagja. Balatonfűzfőn telepedett le, az itteni Nitrokémia Ipartelep propagandistájaként, majd művelődési ház igazgatóként, művészeti felügyelőként dolgozott. Európa több országában járt tanulmányúton. 1952 óta kiállító művész. Tájképeinek visszatérő tárgya a Balatonvidék évszakonként változó arculatának bemutatása. Műveinek hatását a formák redukciójával, a színek kifejezőerejének fokozásával éri el. A Veszprém megyei Művészeti Céh tagja.

„Vágfalvi nagy titkokat keres, melynek akarva akaratlan egyik fő témájává ezt a nagy vizet és ezt a betelhetetlen gyönyörűségű tájat emelte be művészetébe. Képein az emberi lét örök kérdéseinek megkomponálása látszik. Eltörpülünk képei előtt, beleképzelve magunkat a végtelenbe, amely térben és időben örök, s mely előttünk létezett és utánunk is létezik…” (Praznovszky Mihály)

ALMÁSI RÓBERT
festőművész
  
   
1948 január 27-én született Móroczkarcsán. 2004-ben visszatért szülőfalujába, így otthona, műterme, galériája Móroczkarcsán van.
A pozsonyi képzőművészeti főiskolán, ahol monumentális festészetet tanult mesterei voltak: Csemicky László, Matejka Peter és Gajdoš František.
A főiskolai önarcképtől a konstruktív figuralitáson át elérkezett egy elvontabb, átírtabb, konstruktív képivilág megteremtéséhez, a biztonsághoz, amellyel a különböző anyagokat kezeli, amivel a más-más technikát alkalmazza.              
Képeit a rafináltan kifinomult képszerkesztés, a hatékony színváltás és érzéki erotika jellemzi.Festményeinek túlnyomó többsége dinamikus, mozgással telített figurális alkotás, amelyek motivációjukat az emberek egymásközti kapcsolatából merítik. Témái között egyre nagyobb teret kap a tájkép is. Tájábrázolása a csallóközi tájat, a változó természetet jeleníti meg.
Alkotásainak alapja mindenekelőtt az egyszerü és pontos kompozíció, de leghatásosabb kefejezőeszköze a szín, amellyel meghatározza a kép érzelmi és hangulati töltetét. Színskálája gazdag, megtalálható a túlfűtött narancsárgától, a vörösön és okkeren keresztül a hideg kékig minden.
Mondanivalóját ki tudja fejezni fában (domborművei megtalálhatók Strečnón, és Tvrdošínban), textilben (gobelinjei megtalálhatók Habovkán) és hasított márványban (alkotása megtalálható Dunaszerdahelyen). Számos nagyméretű alkotása van, amelyek nem csupán Dunaszerdahely városát díszítik, hanem fellelhetők Zlatovcén és Vinnén is.
A Nyugatszlovákiai Művészeti Társaság elnöke.
   

Ligeti Antal (1823-1890)
KILÁTÁS SZIGLIGETRE A BALATON PARTJÁN

Telepy Károly (1828-1906)


Telepy Károly tehetséges, nagy kultúrájú tájképfestő, a hazai romantika egyik legkiválóbb képviselője. Tudását, festésmódját már korán kialakította és később sem sokat változtatott rajta. Képeinek nagyszerűsége abban rejlik, hogy a mindennapi élet örömeire, a látottak költői, lírai szépségére irányítja a néző szemét.
A táj iránti vonzalma már korán kialakult nála, ami haláláig meg is maradt. Számtalan tájképének kedvelt témája a Balaton látképe. Mint minden tájképén, ezeken a balatoni képein is a nagy egységet átfogó, látványszerű ábrázolásmód látható. A "Balatoni halászok" című képen jellemzően a táj mellett, a tavon dolgozó embereket is megfigyelte és korhűen ábrázolta. Panorámás látképeinél gondosan betartja a klasszikus hármas kompozíciót.
A jellemzően díszletszerű természet előtere félköríves, lesötétített, melyet követ egy világosabb középtér, majd a távolban a tájjal lezárt horizont.
Annak ellenére, hogy minél többet akar velünk láttatni, ugyanakkor a táj hangulatát is érzékeltetni tudja. A szelíd kék víztükörben visszaverődő fénnyel átitatott felhők, a távoli színek átalakulása a levegőréteg hatására, és a táj finom hajlatainak együttese adja képei jellegzetes hangulatát. A látványszerű ábrázolással, a finom és halvány színek alkalmazásával Telepy már korábban is kivívta a közönség figyelmét.
Szívesen vásárolták képeit, így számos változata található az l9oo-as évek körül festett balatoni látképeknek közgyűjteményeken kívül magángyűjteményekben is.
Balatoni halászok      

 Vargha László

Szombathelyen született 1933-ban. Édesapja jónevű rajztanár-festőművész volt. Iskoláit Egerben végezte, ahol kiváló grafikus, festő-rajztanárok - mint id. Kátay Mihály, Gergely Pál, Gódor Béla - ún. szabadiskolában tanítottak. Az 1950-es évek elején műszaki pályára lépett, azonban mellette folyamatosan rajzolt és festett. Tagja lett a Dési Huber Képzőművészeti Körnek, és több alkalommal szerepelt csoportos, egyéni kiállításokon.
Mély benyomásokat hagy a művészben a sokarcú, megújuló természet, a varázslatos pannon táj, a változó Balatonnal. Kilenc éve telepedett le és alkot Szigligeten, s ahogyan egyre jobban megismeri a tavat, úgy tud nekünk is egyre többet mondani, olajjal, akvarellel festett képein.
Sokféle színnel adták már vissza a Balaton és környékének látványát.
Vargha László a szürke szín árnyalatait is egyenrangúan használja fel témáihoz, a tó arcainak, hangulatainak megjelenítéséhez.

Dore Nagy Aladár

Közös tárlatokon a „nagyokkal”
Dore Nagy Aladár Cserszegtomajon látta meg a napvilágot, iskoláit Keszthelyen, majd Pécsen, a Nagy Lajos Gimnáziumban végezte. Eredetileg az üvegművességet tanulta ki, majd az órás szakmát is elsajátította. Szinte gyermekkorától fest, ám igazán az 1957-es évektől jegyzik akvarellistaként.

Kiss Bódog Zoltán átadta az alkotói díjat.Számos művével találkozhatott a közönség a veszprémi Bakony Múzeumban, s számos önálló kiállítással mutatkozott be, így többek között Nagykanizsán, Hévízen, Kaposváron, Körmenden és szűkebb hazájában, Keszthelyen, ahol a Goldmark Károly Művelődési Központ Egry József Képzőművészeti Körét is vezette, vezeti immár 17 éve. Dore Nagy Aladár Zala Megye Önkormányzatának alkotói díját a megyei közgyűlés január végi ünnepi ülésén vehette át Kiss Bódog Zoltántól, a közgyűlés elnökétől.
– Már gyermekkorodban is rajzoltál, vonzott a képzőművészet, de hol kezdődött el igazán a festői pályád?
– Vonzott a művészet, a zene, de végül a festészet lett életem meghatározója. 1957-ben a veszprémi múzeum hirdetett egy képzőművészeti pályázatot, öt képemet küldtem el, s a megyei lapból tudtam meg, hogy az alkotásaim elnyerték a zsűri tetszését. Így indult, s a sajtóban megjelent képei alapján már keresték a munkáimat. Éveken keresztül számos kiállításon vettem részt a Bakony Múzeum által hirdetett pályázatok révén, s így a legnagyobb alkotók – Halápy János, Bartha László Udvardy Erzsébet, Mikus Gyula – képei mellett az én akvarelljeimet is megismerte a közönség és a szakma is. Csodálatos érzés volt ez akkoriban.
– A tudásodat igyekeztél megosztani másokkal is, hiszen az Egry József Képzőművészeti Körben számos tanítványod nőtte ki magát.
– Öröm volt számomra, hogy a kezdők lépéseit irányíthattam, segíthettem a tehetségek kibontakozását. Számos tanítványomat vették fel főiskolára, s többen azóta már a saját útjukat járják.
– A Dore féle akvarelleknek különleges hatása van, ez miből adódik, hiszen – minden látszat ellenére – ez a festészet egyik legnehezebb műfaja?
– Sajátos technikával készülnek a képeim, nem vízszintesen festek, hanem mintegy 45 fokban döntöm meg a rajlapot. A lefolyó víz által a színek, s a kép is különleges hatást nyújtanak. Évek alatt alakult ki ez így, de ettől váltak sajátossá a képeim.
– A képeid jelentős része a Balatonról készül, annak adja vissza a sokszor utánozhatatlan, sokszínű arcát.
– Az igazán nagy festők, akiket a Balaton festőinek tartanak, itt éltek a tónál, s igazán soha nem tudtak betelni e sokszínű látvánnyal. Egry József egy életet szentelt a tónak, hogy megpróbálja visszaadni titkait a szeszélyes évszakok mindig változó tükrében. Én horgászok, s így van alkalmam a csónakból ellesni a hajnal fényeit, a nádasok mellett meghúzódó horgászokat, a víz rezzenéseit, a víz színének szinte követhetetlen változásait. A Balatont csak itt élve lehet festeni, hiszen a sok év óta kiismerhetetlen, színeiben, rezzenéseiben millió változást tükröző tó megismeréséhez egy élet is kevés. (forrás: Zala Média online )

Dore Nagy Aladár 1933.július 30.-án született Cserszegtomajon.Már középiskolás korában kezdett el festeni.Nagyon szereti közvetlen lakhelyét a csodás Balatont.Iparművészeti Főiskolán tanult, de mindig a festészet érdekelte, mind a mai napig az akvarell a kedvenc műfaja.
Régóta kiállító művész, számtalan tárlaton szerepelt. A ReBik Art Galériában állandó kiállitó 2004-től, valamint a Csók Galériában megrendezett
"Balatoni impresszionisták és balatoni hangulatok" című értékesítéssel egybekötött kiállításon is sikerrel részt vett.
2005-ben a Zala Megyei Önkormányzat "Alkotói díjjal" tüntette ki.
Képeivel számtalan alkalommal jutalmazta Keszthely város a diszvendégeit .Alkotásai fellelhetők a Keszthely környéki szállodákban,közintézményekben,
magántulajdonban.Európában s az USA-ban is megcsodálhatják finom kidolgozású akvarelljeit. (Csendes Katalin )